Aura-Soma

Általános ismertető

Az Aura-Soma színterápiás rendszer, mely a lélek egyensúlyáért, és ilyen módon az Életünk egyensúlyáért jött létre. Egyszer régen, egy idős hölgy, Vicky Wall, aki egész életét a gyógyításnak szentelte, egy különös vízió után megalkotta az első Aura-Soma üvegeket. Akkor még nem értette, miért jöttek ezek létre, csak azt tudta, hogy a benne lévő gyógynövények, természetes olajok és kristályok a test regenerálódását szolgálják, és hogy valami új dolog van születőben.

Az általa készített színes folyadékokat arra használta, hogy befőttesüvegbe töltve megtámassza azokat az üvegpolcokat, amikben a gyógykrémei vannak. Vásárról vásárra járt, és az a különös dolog történt, hogy akik látták a színes folyadékokat, haza akarták vinni őket. Így a vásárlók a különös, színes polctartó üvegeket vitték el. Már ekkor, a történet kezdetekor felfedezték, hogy ezek a folyadékok, amellett, hogy nagyon jót tesznek a bőrnek, különleges dolgot művelnek, a használójuk lelki, fizikai gyógyulásról számolt be.

Aura-Soma konzultáció során 4 üveget kell választanod, az alapján, hogy a 111 üvegből melyik tetszik. Nem tudsz rosszul választani, mint ahogy illatból is érzed, hogy mi a jó neked, a színes üvegekből is megszólítanak, amik rólad szólnak. Ebből a 4 üvegből a tanácsadó látja,
hogy mi az az érzelmi téma, amivel te most dolgozol, hogy mi foglalkoztatja a tudatalattit, és hogy merre lehet a megoldás. Az Aura-Soma konzultáció lényege, hogy a választott üvegek mintegy tükörként jelenítik meg a választót.


Emellett én személy szerint nagy hangsúlyt fektetek a hétköznapi pszichológiára. A Rogers-i consultainting szemléletét alkalmazom, ami jól illik ehhez a gyengéd segítő módszerhez. Ez egy olyan segítői technika, amivel a lehetőségekhez képest gyorsan tudsz az életeden fordítani.
Az Aura–Soma Egyensúlyüvegek a fókuszt a benned rejlő képességekre, tehetségekre teszik, hogy lásd, minden képességed megvan ahhoz, hogy jó irányba forduljon az életed.

Vezető: Bábity Viktória

 

Az Aura–Soma esszenciális szereit hagyományos 5 pillérnek nevezzük. Ezek azok:

  • Egyensúly palackok (Equlibrium)
  • Pomanderek (Pomander)
  • Kvintesszenciák (Qvintessence)
  • Arkangyalolajok (Archangel oil)
  • Színesszenciák (Colour essence)

Az elmúlt néhány évben új dolgok is születtek, ezekről is írnánk néhány fontos tudnivalót. Az új Aura–Soma energetikai szerek:

  • Alkímiai palackok
  • Mentők
  • Nyakláncpalackok
  • Asztro-Bio Kémiai Sók – a hagyományos Schüssler sók finomabb változatai (Astro-Bio-Chemical Salt)
  • Tengeri esszenciák (Sea essence)
  • Pillangó esszenciák (Butterfly essence)
  • Aura–Soma kozmetikumok
  • Főnix kozmetikumok
  • Füstölők
  • Vízenergetizálók
  • Festékesszencia

És fontos megemlíteni még néhány eszközt, ami az Aura–Soma rendszer része:

  • Aura–Soma Tarot
  • Aura–Soma mesterképek
  • Magyar nyelvű kézikönyv
  • Fénytoll és fénytoll betét
  • Készleten belüli készletek

 

Az alábbiakban minden egyes felsorolt eszközről egy rövid leírást olvashatsz, ami segíti választásodat, és segíthet megtalálni saját esszenciális szeredet.

Hogyan választunk Aura-Soma palackot?

Aura-Soma Egyensúly palackok (Equlibrium) - Mire való?

Az Aura–Soma 1. pillére

A célja a teljes energetikai rendszer újrarendezése. Hagyományosan a 4 üveges konzultáció során választjuk ki őket, azonban a jelenlegi kollektív tudatváltás lehetővé teszi, hogy a Belső Megfigyelő állapotába merülve megtaláljuk saját palackunkat.

Pomanderek és használatuk

Mire való az Aura-Soma Pomander?

Az Aura–Soma szerek 2. pillére.

aura-soma-pomander-fonixhaz.com

A fizikai testet körülveszi egy energiaburok: az Aura. Ha a teljes igazsághoz hűek akarunk maradni, akkor valójában a teljes test legsűrűbb – szemmel látható – része a fizikai test, így valójában nem a fizikai testünk körül van Aura, hanem ezzel együtt van a Testünk.

Kvintesszenciák és használatuk

Mire való az Aura-Soma Kvintesszencia?aura-soma-quintessence-fonixhaz.com

Az Aura–Soma szerek 3. pillére.

Az Aurában az Asztráltesthez kapcsolódik.

Ez a Finomtestnek az a része, ami az érzelmi megélésekhez kapcsolódik. Azért fontos ez, mert világunkban az érzelem a legfontosabb eszköz, ami a tapasztalathoz visz minket.

Arkangyalolajok és használatuk

Mire való az Aura-Soma Arkangyalolaj?

Az Aura–Soma szerek 4. pillére.

Az Arkangyalolajok olyan rendkívül tiszta Energialényekhez kapcsolódnak, melyeket Arkangyal néven ismerünk.

Az Aura – Soma csak néhány Arkangyalhoz hozott létre esszenciát, ezért az angyalgyógyítással, angeológiával foglalkozók számára hiányos lehet a lista. Ami viszont szerencsés, hogy a 4 nagy Arkangyal: Michael, Gabriel, Raffael és Uriel esszenciális szere megtalálható itt.

Színesszenciák és használatuk

Mire valók az Aura-Soma Színesszenciák?

Az Aura–Soma szerek 5. pillére.

Amennyire éteri és lebegő az Arkangyalolaj energiája, olyan praktikus és földelt a színesszencia. Ez áll a legközelebb a növények és ásványok birodalmához, jófajta angol bourbon-ban oldott növényi és ásványi kivonatok, amiket általában hígítva, azaz tinktúraként használunk. Hatása azonos a pomanderekével, azonban sokkal gyorsabban hat, viszont rövid távon.